A németországi Oxfam kiszámította, hogy mennyi ideig kell a Lidl ellátási lánc egy külön résztvevőjeként dolgoznia, hogy megkeressen 4500 eurót. Egy ecuadori ültetvényen dolgozónak – akit hívjunk egyszerűen csak Miguelnek – ezért több, mint egy évig kell robotolnia. A Lidl szupermarket-lánc munkavállalójának mindezért kevesebb, mint 8 hetet kell dolgoznia. Sven Seidel, a Lidl igazgatója 5,5 óra alatt keresi meg ezt az összeget, míg Dieter Schwarz, a Lidl alapítója és tulajdonosa csupán 68 másodperc alatt.

Tekintettel arra, hogy a Lidl felépítése rendkívül összetett, így a tényleges nyereségüket csupán hozzávetőlegesen lehet megállapítani. Az Oxfam Németország becslése szerint a 2014-2015-es pénzügyi évben közel 3,5 milliárd euró haszonra tesznek szert.

Nem csak az ültetvényeken dolgozó munkások, de gyakran az európai szupermarketekben dolgozó pénztárosok sem kapnak tisztességes fizetést a munkájukért. Ezzel szemben az ellátási lánc másik végén, a gyümölcs vállalatok és a kiskereskedelmi láncok között viszont nagy az egyetértés. Azt gondoljuk, hogy nagyon fontos beszélni a világunkban jelen lévő egyre mélyebb egyenlőtlenségről. A Credit Suisse szerint a leggazdagabb emberek 10%-a rendelkezik a világ vagyonának 89%-val. Azt szeretnénk bemutatni, hogy ez egy olyan összetett probléma, ami több figyelmet érdemel.

A banán a világ első számú sztárja. Nincs szüksége reklámra, mert mindenki csak őt várja. Méghozzá úgy, hogy a pénztárcája egy cseppet se bánja.

Trópusok. Édes ízek. Gyors és egészséges nasi, amihez nem kell plusz zacsi.
Több tonna mérgező vegyi anyag, élettelen táj, nyomorúságos fizetések, egészség-romboló munka.
A banán sztorinak is van sötét oldala. Fedezzük fel közösen!

Minden banánt emberek termesztenek. Milyen is az élet az ültetvényen?

Csapdába zárva

A látogatás egy a banánföldek közepén lévő közösségnél, ahol a környező ültetvényeken dolgozók dolgoznak és élnek az egyik legborzalmasabb élmény volt a Costa Rica-i és Panamai utunk során. A faluban olyan érzésed van, mintha tényleg egy csapdában lennél, ahonnan csak csodával határos módon menekülhetsz meg.

Azok akik azt gondolják, hogy elmenni innen egy jobb élet reményében olyan könnyű, azok most láthatják, hogy ez nem ilyen egyszerű.

“Az életem ennél már nem lehet rosszabb.”

Csak magamra számíthatok

Amikor egyedülálló anya vagy, a gyerekednek szüksége van az idődre.

Itt épp az idő az amid nincs. Mert amikor este 6-7 körül megérkezünk, nagyon fáradtak vagyunk, majdhogynem elalszunk.

A pici kislányomat körülbelül egy órát látom egy nap. A másik lányom szintén látni szeretne, de mindig mondom neki, hogy nekem kell vigyáznom rájuk és hogy nem választhatok közöttük és a munka között, valahogy meg kell oldanom. Már több, mint 3 éve dolgozok ezen az ültetvényen és ha valamikor el kell mennem innen nem tudom mit csinálnék, amíg nem találok másik munkát. Hogyan gondoskodnék a családról, a lányaimról?

“Varázslónak kell lennünk, hogy ebből a pénzből kijönnünk.”

Teljes sötétség

A találkozó annak az ültetvénynek a dolgozóival, akik a Fyffes multinacionális cégnek szállítanak gyümölcsöt, teljes sötétségben történt gyertyák fényénél és mobiltelefonokkal világítva, mert a viharok áramkimaradást okoztak Costa Rica majdnem teljes területén. De amúgysem tudnánk megmutatni azok arcát, akikkel beszéltünk.

Nem csak attól félnek, hogy kirúgják őket, hanem az életüket féltik.

“Az ültetvény menedzser azt mondta: Ha jön egy repülő, menjünk fedezékbe. De az ültetvényen nem lehet hova fedezékbe menni.”

Több munka, kevesebb pénz

Folyamatosan viccelődött velünk, de elkomolyodott, amikor elmondta nekünk, hogy mit gondol a munkáltatójáról.

Szerinte ez a vállalat nem gyümölcsöket exportál, hanem az alkalmazottak vérét.

A vállalat csökkentette a munkások számát az ültetvényeken, hogy pénzt takarítsanak meg, de azoknak akik ott maradtak sokkal többet kell dolgozniuk. Természetesen ugyanannyi fizetésért.

“Igyekszünk a menedzsmenttel tárgyalni a jobb körülményekért, de a vállalattól senki nem akar találkozni velünk.”

Mérgezett hal

"Ami Costa Rica-n történik, az kegyetlen. A különösen veszélyes vegyszereket nem úgy kezelik, ahogyan kellene, ezért azok beszennyezik a vizet és megölik a halakat és egyéb állatokat.

Van egy gyomnövényírtó a Conter granulátumos formában, ami az esőnek köszönhetően mindenhova eljut. Belekerül a folyóba és megöli az összes halat. Amikor a cég értesült erről, küldtek egy embert, hogy ügyeljen arra, hogy a termelés folytatódjon és hogy a halakat eltávolítsa és eltüntesse. Elvégezte a munkát és nem mondott róla semmit.

Jelentettem az esetet a mérgezett hallal, amikor ez történt. Az eset óta az ültetvény menedzsmentje nagyon ellenségesen viselkedik velem. De folytatni fogom, és ha bármi hasonló előkerül, nem fogok hallgatni. Tőlünk elvárják, hogy az igazat mondjuk. Másképp látják a dolgokat, ami rossz az a jó nekik."

"Még akkor is amikor fejfájást kapsz a sok vegyszertől, folytatnod kell a munkát."

Itt nem látják szívesen az állapotos nőket

Andrea végig mosolygott a beszélgetés közben, annak ellenére, hogy borzalmas dolgokat mesélt a munkájáról. Amikor belépett a szakszervezetbe, a párját ugyanerről az ültetvényről bocsátottek el emiatt.

A terhessége alatt, több napon keresztül is veszélyes anyagokkal kellett dolgoznia és azért nem tagadta meg a munkát, mert felt hogy őt is kirúgják.

"Itt mindenki fél, az egész ültetvényen. Én vagyok az egyetlen, aki belépett a szakszervezetbe. "

A monokultúrák és a mérgező rovarirtószerek veszélyeztetik a környezetet.

A pamut után a banán a világ második legtöbb vegyszerrel kezelt növénye.

Mit okoznak a rovarirtószerek?

Az ültetvényeken használt mérgező anyagok rendkívül veszélyesek az emberi egészségre. De miután a védőfelszerelésen sok pénzt lehet megtakarítani, így a vállalatok ezzel spórolnak.

A banánokat gyakran alacsony árral hirdetik és alacsony áron kínálják.
Így valaki más fizeti meg az árát.

A szupermarketek tudják, hogy a vásárlók leginkább a banán kilónkénti árára emlékeznek, ezért nagyon alacsony áron kínálják.

Az alacsony árak még több vásárlásra ösztönzi a fogyasztókat.

A banán ami áthajózza a fél világot, átlagosan negyed annyiba kerül, mint az alma, amit Európában termelnek.

Gyorsan növekvő termelési és megélhetési költségek

Az emberek és a környezet is szenved az alacsony árak nyomásától

Változatlanul túl alacsony árak a boltokban

Banány v akci

Ki mennyit kap egy banán kiskereskedelmi árából?

Párosítsd össze a banán ellátási lánc szereplőit a számokkal-talád ki, hogy a kiskereskedelmi árból mennyi jut az egyes szereplőknek. Ha kész vagy, megmutatjuk a megoldást.

MUNKÁS
ÜLTETVÉNYES
SZUPERMARKET
EXPORTŐR
IMPORTŐR
VÁM
ÉRLELŐÜZEMENK
Kolik komu připadne z prodejní ceny banánu?
Kolik komu připadne z prodejní ceny banánu?
  • 41%
  • 7%
  • 18,8%
  • 4,3%
  • 10,6%
  • 13,1%
  • 5,2%

Csak pár százalék plusz a munkásoknak és az élet az ültetvényeken sokkal egyszerűbb lenne.

Egyre drágább itt élni

Panamában hosszú sorokat láttunk, ahol az emberek élelmiszerért álltak sorba, amit a helyi önkormányzat osztott szét, mert az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy a boltban vásároljanak. Alap élelmiszereket, mint a rizs és bab. Egészséges, friss és tápláló élelmiszerhez jutni a lakosság nagy részének problémát jelent Panamaban és Costa Rica-n. És mi a legmeglepőbb? Hogy a hagymák és a répa Hollandiából érkezik, éppúgy ahogyan mi visszük Európába.

"Amikor szegény vagy, azt kell enned, amit meg tudsz engedni magadnak."

A határokon túl

Négy gyerekem van, három Nicaragua-ban és egy itt. A legidősebb lányom 14 éves, van egy 11 éves kisfiam és egy másik kislányom, aki 8 éves. És itt van a legkisebb, ő 1 éves és itt született. Nicaragua-ban más a helyzet, ott nincs munka. Mi is a munka miatt és egy jobb élet reményében jöttünk.

Azért támadnak bennünket, mert Nicaragua-ból jöttünk. Azt kérdezik miért kellett ide jönnünk, folyamatosan bántanak minket. Reggel 5-kor indulunk munkába és elég későn, este 6-7- körül érkezünk vissza. És ezért összesen 10-12 colón-t kapunk. A pénzem egy részét Nicaragua-ba küldöm az apámnak. Csak az élelmiszerre heti 400 colón-ra van szükségünk.

"Ha bérleti díjat fizetek, nem marad pénzem élelmiszerre."

Nem kérünk túl sokat

Beszéltünk munkásokkal, akik beszállítóként banánnal látják el a Fyffest, a lepusztult házuk udvarán. Amikor benéztünk nem volt túl sok látnivaló, szinte üres volt. A helyieknek nincs túl sok mindenük. Az itteni kutyák nem annyira kedveltek minket, olyan hangosan ugattak, hogy alig hallottuk egymást. És valószínűleg a fák tetején pihenő majmok sem kedveltek bennünket. Lehet, hogy a felvételen hallod majd a hanjgukat is.

"Ha azt akarod, hogy fizessenek azért amiért megdolgoztál, kirúgnak."

Kinek van a legnagyobb hatalma a banán-bizniszben?

Sok országban, az élelmiszerpiac legnagyobb részét a kiskereskedelmi láncok uralják. Így nekik kiemelt szerepük van.

Valójában, a szupermarketek mintegy kapuőrként lépnek fel, folyamatosan szemmel tartva a bevásárlókoncsink tartlamát. Ők dönthetik el, hogy melyik beszállító kapja meg a lehetőséget, hogy ellássa a vásárlókat.

Egy ilyen erejű poziciót ki lehet használni, és a szupermarketek ezt meg is teszik.

Kdo má v banánovém světě největší moc?

Az árcsökkentés kényszere az ellátási láncon keresztül, a lánc elején elhelyezkdeő szereplőkön csattan. A kistermelők és munkások a legrosszabb alkupozícióban álló leggyengébb láncszemek szenvednek a legtöbbet.

Korábban a banánipart zinte kizárólag egy maréknyi gyümölcstermelőszég uralta. Az utóbbi években azonban felváltotta őket, egy ontosabb szereplő - a szupermarketek. A szupermarketek egyre gyakrabban közvetlenül a termelő országoktól vásárolnak.

A magyar háztartások közel 70 %-a az élelmiszervásárlást valamilyen típusú szupermarketben végzi. Éppen ezért a szupermarketeken keresztül való értékesítés kiemelkedően fontos az élelmiszergyártók számára.

A történetek az ültetvényekről lehetnek másmilyenek is

Vannak helyek, ahol a banán-biznisz máshogyan működik, mint ahogy az előző fejezetekben láttad. A minősítő rendszerek, a független szakszarvezetek és helyi hatóságok a főbb szereplői a banán sztori sokkal naposabb oldalának.

Kíváncsi vagyok!

  • A legelismertebb garancia a termékek etikus eredetére a Fairtrade minősítés. A minősített termékeken egy könnyen felismerhető zöldes-kék címke található. A Fairtrade előnye a garantált minimum felvásárlási ár és az un. fairtrade prémium, amit közösségi célokra fordíthanak a termelők.
  • A banán a Fairtrade minősítés zászlóshajója. Ez az egyik legsikeresebb termék a kávé és kakaó mellett. Mind az ültetvények és a szövetkezetek-azok a szervezetek akik a kisgazdálkodókat fogják össze- minősítettek. A fairtrade banánok jelentős része bio minősítéssel is büszkélkedhet. De a kettő nem ugyanaz! A Fairtrade sztenderdek kevésbé terjednek ki a természet védelmére, mint a bio minősítés.
  • A lehető legkisebb vegyszer használat is a Fairtrade szabályainak része: például, a termelők olyan növényeket vetnek az ültetvényen, amelyek felveszik a versenyt a gyomnövényekkel és elősegítik a talaj termőképességét. Ezeknek a növényeknek köszönhetően sokkal kevesebb gyomirtóra van szükség. A legveszélyesebb rovarirtók használatát a Fairtrade nem engedélyezi.
  • A gyerekmunka és a kényszermunka tilalma, a demokratikus kormányzat és az egyenlőség a Fairtarde alapelvei közé tartoznak.

    A kisebbség védelm, több szerepet adni a nőknek, hogy érvényesíthessék a képességeiket, szintén a Fairtrade fontos megnyilvánulása. A képen Colette Corenald a Coobana, egy fairtrade szövetkezet könyvelője mosolyog éppen.

  • A szövetkezetek és ültetvények banán-dobozonként plusz 1 dollárt kapnak. Ezt a szociális prémiumot bármire fordíthatják, ami a közösség fejlesztésével kapcsolatos. Ez attól függ, hogy miben állapodnak meg, mert a munkások közösen dönthetik el, hogy mire használják fel a prémiumot. A képen a Coobana szövetkezet egyik alapítója látható, Santiago Castillo Morales.
  • Például, a panamai Coobana szövetkezet, a szociális prémiumnak köszönhetően víztartályokat tudott biztosítani a helyi lakosoknak mióta a helyi forrás szennyzett volt. Egy faluban pedig, ahol korábban mindenki egy közös latrinát használt, minden család pénzt kapott arra, hogy saját wc-t építsen és kiépítse a fürdőszobáját a prémiumnak köszönhetően.

  • A szövetkezet szintén támogatja a tagjait házépítésben, a házak javításában és földhöz juttatják a városi embereket, hogy saját maguk építhessék fel a házaikat. (Luciana Palácio)
  • A Coobana-nak van két boltja is, amit a prémiumból hoztak létre, ahol alapvető élelmiszereket kínálnak alacsonyabb áron, mint más helyi boltokban. Panamában az élelmiszer nagyon drága az emberek fizetéséhez viszonyítva és a családok nagy része nem engedheti meg magának, hogy tápanyagban gazdag élelmiszert vásároljon. A szövetkezet boltjának pultja mögött Adalia Baker Smith-el találkozhatunk.

  • Hagyományosan a premium egy része az oktatás támogatására megy.

    A Coobana ösztöndíjakat biztosít mindenkinek, akinek jó jegyei vannak és tanulni szeretne.

    Más társulásoknál, attól függően hogy mire van szükség, iskolát építenek és fizetést biztosítanak egy tanárnak. (Júlia Santos)

  • Az egészség védelme kulcsfontosságú, és a minősített ültetvényeken dolgozó munkások könnyen felismerhetők gumikesztyűikről, kötényükről és a többi védőfelszerelésükről.

    A fairtrade gazdaságok munkavállalóinak garantálva van a minimum ár, a hatályos jognak megfelelően, vagy legalább egy olyan átlag fizetés ami megfelel az adott iparág adott régiójának, figyelembe véve, hogy melyik a magasabb összeg.

  • A fairtrade minősítés mellett létezik egy régebbi, tradicionális Fair Trade rendszer is, ahol olyan cégek vesznek részt akik 100%-ban fair trade termékekkel kereskednek. A fair trade elvekhez való ragaszkodás garantálja a tagságot a Méltányos Kereskedelmi Világszervezetben.

    A képen az ecuadori Urocal szövetkezet könyvelője adja át a fizetéseket a gazdáknak.

  • Olyan sok minősítő szervezet van, hogy a fogyasztók gyakran összezavarodnak. Sokszor lehet olyan címkét találni a banánokon, amin egy zöld béka van, a megtévesző Rainforest Alliance (RA).

    Az RA sztenderdek gyakran nem egyértelműek és nehezen hitelesíthetők. Továbbá nem garantál minimum felvásárlási árat a termelőknek és szociális prémiumot sem.

  • A független szakszervezetek szintén képesek arra, hogy javítsák a munkakörülményeket az ültetvényeken.

    Az exportra termelő országok munkásai gyakran nincsenek tisztában a jogaikkal és hogy mennyit kellene valójában keresniük.

    A képen egy szakszervezetis azt mutatja, hogy mekkora a különbség a kifizetett bér és aközött amennyit hivatalosan kellene kapniuk a munkásoknak.

  • "A szakszervezetek fontosak és szükség van rájuk ahhoz, hogy a cégek profitjának egy része valóban az ültetvényeken dolgozókhoz kerüljön. Így jobb fizetésük lesz, magasabb életszínvonalon élhetnek, egészségesebben, tisztességesebb körülmények között és lehetőségük van arra, hogy tanulhassanak és pihenjenek is néha. Egyszerűen szólva, hogy színesebb legyen az életük, mert gyakran nagyon kimerítő körülményeket kell elviselniük."

    (Didier Leiton Valverde, SITRAP szakszervezettől, Costa Rica)

  • A kormánynak szintén nagy szerepe lehet a gazdálkodók és munkások jogainak a védelmében. Ecuadorban például bevezették a banán dobozonkénti minimum felvásárlási árát és ennek betartását folyamatosan ellenőrzik, a szabály megsértését pénzbírsággal súlytják.

    Panamában a Munkaügyi Minisztériumtól gyakoriak a látogatások, azt ellenőrzik, hogy megfelelő-e a munkások védőfelszerelése.

A banán kifacsart világa

PERU

A Peruból érkező banán túlnyomó többsége bio miősített. A peruiak az ország földrajzi adottságainak köszönhetően termelhetnek organikusan. A termelési területeket hegyek övezik, így a termelőkenk nem kell aggódniuk a kártevők és betegségek miatt.

ECUADOR

Ecuador a világ legnagyobb banán exportőre. A helyi kormányzat meghatározta egy doboz banán hivatalos minimum árát, ezzel is védve a gazdákat a piaci ingadozások, és a felvásárlói nyomással szemben, és igyekeznek biztosítani, hogy a minimális felvásárlói ár tisztességes legyen.

KOLUMBIA

Az ország a világ öt legnagyobb exportőre közé tartozik. A szakszervezetek hagyományosan kifejezetten erősek, és igen sok taggal rendelkeznek. De szakszervezetisnek lenni Kolumbiában azt is jeletni, hogy állandó erőszak és gyilkosság árnyékában kell élni.

GUATEMALA

Guatemelában a Karib tenger-parti Izabal régióban és az ország másik oldalán, a Csendes-óceáni parton termesztenek banánt. A Csendes-óceán parti terület nagyon problémás, mert itt a szakszervezetek nem működnek a tagokat ért erőszak, fenyegetés, gyermekrablás és gyilkosságok miatt. A karibi parton a szakszervezetisek szintén ki vannak téve erőszaknak, de ennek ellenére sikerült kedvező munkafeltételeket elérniük a munkaadóknál.

Dominikai Köztársaság

Dominika második legfontosabb export terménye a banán, és a termés nagy része organikus. A munkások kétharmada a szomszédos Haitiről származó bevándorló, munka- és élet körülményeik pedig igazán riasztóak. Néhányan közülük illegálisan tartózkodnak az országban, de 2015-ben megindult legalizálásuk folyamata és a szükséges iratok beszerzése fokozatosan halad.

Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigetek a második legnagyobb banán exportőr a világon, de főként az ázsiai piacokra koncentrálnak. A termés körülbelül negyede kerül exportra, a többit a helyi lakosság fogyasztja el.

Elefántcsontpart

Az afrikai országokból származó banán export folyamatosan nő, bár az ültetvényeken uralkodó körülmények továbbra is rosszak. A munkanap nagyon hosszú, a fizetések nyomorúságosak csakúgy, mint a munkások egészségügyi és biztonsági körülményei. 2013-ban azonban létrejött egy szakszervezet a legnagyobb helyi exportőr cég ültetvényein, és 2015-ben Elefántcsontparton 4 munkaszervezet egyesülését hozták létre.

KAMERUN

A banán Kamerun ötödik legnagyobb mennyiségben exportált terméke, amit leginkább az európai piacra szállít Franciaországba és az Egyesült Királyságba. Kamerunban az ültetvényeken dolgozó munkások leginkább az alacsony bérektől szenvednek, ami nem fedezi a megélhetésüket, annak ellenére, hogy hosszú órákat dolgoznak veszélyes körülmények között és ki vannak téve a betegségenek és sérüléseknek. De van egy szervezet, a FAWU, aki segít a munkásoknak, hogy megvédjék a jogaikat.

UGANDA

Uganda jelenleg szorosan a második ország India mögött, ahol a világon a legtöbb banánt termesztik. Ez a gyümölcs jelenti a helyi táplálkozás alapját – az ugandaiak közel 1 kiló banánt esznek meg naponta! Ezek azonban inkább a zöld ( főző, helyi nyelven matoke ) fajtához tartoznak ami valamennyire emlékeztet a mi burgonyánkra.

Szél felőli szigetek

Napjainkban az ebben a régióban termelt banán 85%-a Fairtrade minősített. Ennek köszönhetően az itteni farmerek szövetsége - Windward Island Farmers Association (WINFA) – képes volt megbírkózni az elmúlt évek természeti katasztrófáinak – a klímaváltozással kapcsolatba hozható hurrikánokat is beleszámítva – komoly kihívásaival.

MADEIRA

A független portugál szigetek (Madeira és Azori szigetek) kiváló minőségű banánnal látják el anyaországukat. A portugálok előnyben részesítik saját termésüket, bár az általában drágább a Latin Amerikából származó árunál.

Nagy-Britannia

A britek a legnagyobb banán evők Európában, évi közel 18kg/fő fogyasztással! Skandináviában szinten magas a banán fogyasztása. Az Egyesült Királyságban a szupermarketek közötti árháború miatt különösen alacsony a banán ára.

INDIA

Az ország, ahol napjainkban a legtöbb banán fajta megtalálható az India, több mint 670 nemesített és vad fajtával!

Guadeloupe és Martinique

1920-tól Franciaország legfontosabb banán beszállítója Guadeloupe és Martinique, mindkettő Franciaország tengerentúli megyéje. Napjainkban is a franciák éves banán fogyasztásának több mint 30%-a innen származik.

Észtország

Az Európai Bizottság 2014-es adatai alapján az észt kiskereskedelemi piac a legkoncentráltabb Európában. Az öt legnagyobb kiskereskedelmi csoport az tartja kézbe az élelmiszer piac 76%-át. Ezzel ellentétben Románia és Bulgária rendelkezik a legkevésbé koncentrált piaccal.

Svájc – Genf

A banánra kivetett import vám volt az oka Európai Unió és az Egyesült Államok közötti elhúzódó vitának, amit gyakran “banánháború”-ként emlegettek, és aminek a Világkereskedelmi Szervezet vetett véget a 2010-es Genfi Egyezménnyel. Ennek megfelelően a vámot fokozatosan csökkenteni kell a 2019-es 114 USD/tonna szintre.

Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek főleg Spanyolországot látja el banánnal. A spanyolok fogyasztják az Európában termelt banán 55%-át, főleg a Kanári-szigetekről származót. 1888-ban indult el innen az első Cavendish banán szállítmány Angliába, ahol a vevő a Thomas Fyffe cég volt.

Németország

A Lidl, és leányvállalata, a Kaufland is itt működteti központját. A Lidl-nek 26 országban vannak üzletei, és évi 79,3 milliárd eurós forgalmával a negyedik legnagyobb kiskereskedelmi lánc a világon, Európában pedig az első.

Óceán

Régebben kizárólag banánt szállító hajók bonyolították a tengeren túli forgalmat, amelyeket maximális terhelhetőségükig megrakodtak. Napjainkban hűtő konténerekben történik a szállítás, ami nagyobb rugalmasságot biztosít a piacon működő cégeknek, hiszen pont a szükségletnek megfelelő mennyiséget tudnak berakodni.

Ez a térkép torzít !

Technikai korlátok miatt a klasszikus Mercator világtérképet használjuk, ami a pólusokhoz közelebb fekvő országokat arányosan nagyobbnak mutatja azoknál, amelyek az Egyenlítő közelében vannak. Ennek eredményeként Európa a ténylegesnél sokkal nagyobbnak látszik. Jobb, ha a térképet a Gall-Peters-féle vetületben nézzük, ami megtartja a területek közötti arányokat.

Tágítsd látókörödet itt.

Vegyél részt Te is ! Méltányos Gyümölcsöt!

Én is tehetek valamit? Hát, persze!

A nagy vállalatok és szupermarketláncok csak akkor fogják megváltoztatni kereskedelmi gyakorlataikat, ha azt érzik, hogy a vásárlóik tudatosan figyelnek arra mit tesznek a kosarukba.

Az erő veled van!

Segíts Banán Ferinek: legyen fairtade a boltokban!

A magyar fogyasztók is megérdemlik ugyanazokat a fairtrade termékeket, mint a nyugat-európai szomszédok. Méltányos kereskedelmet kérünk a LIDL, a SPAR, a TESCO, a CBA és a COOP, üzleteibe - állj te is az ügy és a kampány nagykövet banán mellé. Írd alá a petíciót itt!

Follow us!

Kik vagyunk ?

Ez az oldal a Make Fruit Fair! nemzetközi kampány részeként jött létre, ami a banán és egyéb gyümölcsök kereskedelmének igazságosabbá és fenntarthatóbbá tételéért küzd.

Örülnénk, ha többet szeretnél megtudni rólunk és a kampányról! Lépj velünk kapcsolatba e-mailben: tve@tve.hu.

A tartalom szerzői a csehországi Jakub Freiwald, Stanislav Komínek, Pavla Kotíková, és Barbora Trojak voltak. A fotók és filmek többsége Costa Rica-ban és Panamában készült 2016 július és augusztus folyamán.Az oldal tartalmát kizárólag nem kereskedelmi célokra, az alábbi kredit felhasználásával lehet megosztani: CC-BY-NC).

Az információk forrásai itt érhetők el: